Hírek : ÉRD - III. Kerület 5-1 |
ÉRD - III. Kerület 5-1

Magabiztos győzelemmel növeltük pontjaink számát.
A múlt heti meccs után ismét a tabellán nem túl előkelő helyet elfoglaló csapattal mérkőztünk meg. Az összecsapás előtt a már szokásossá vált sörözésre találkoztunk néhányan majd a mérkőzés előtt fél órával már a kerítést díszítette a drapériánk. Létszámunkkal ezúttal sem volt gond, bár az elején elég ingadozó volt a szurkolásunk, de ez a játék múlásával megváltozott, talán a csapat játékának is köszönhetően, akik hamar megszerezték a vezetést, majd egy jogos 11-essel növeltük az előnyünket. A biztos vezetés tudatában megnyugodhatott a csapat, ami még egy gól eredményezett, így három gólos előnnyel vágtunk neki a pihenőnek. Fordulás után a hangulat a tető fokára hágott, a pályán pedig a csapatunk megszerezte a negyedik gólját, majd egy kisebb védelmi hiba után szépített a vendég csapat, erre válaszul még a 90. percben betaláltunk, így kiütéses győzelmet arattunk. A szokásos pacsizás után már indultunk is tovább egy esti mulatságra. Jövő héten az a Sárisáp lesz az ellenfél, aki a mai napon két pontot elrabolt a legnagyobb riválisunktól, így négy pontra nőt az előnyünk.
|