Csepel - ÉRD 4-1

Az első találatot még mi szereztük, de kis idő múlva a hazaiak fordítottak, majd a továbbjutás sorsa is hamar eldőlt...
Ezúttal valamelyest előbb kezdődött a szezon, mint szokott, bár ez még nem bajnoki, hanem kupatalálkozó volt lévén, hogy a főtáblán folytattuk a küzdelmeket. Az első fordulóban a Csepelt kaptuk és mivel igen jó viszonyban vagyunk a szigetországi szurkolókkal nem ígérkezett rossznak a találkozó. Az összecsapást idegenben kellett megvívnunk vasárnap 17 órás kezdettel. Már a hét elején megbeszéltük, hogy 3-4 órával a meccs előtt találkozunk egy kis italozásra, meg egy közös kiírást is firkantunk, de erről majd a későbbiekben olvashattok. A találkozót délre beszéltük meg, bár többen nem tudtak megjelenni, mert a közös hétvégi nyaralásból még nem tértek haza vagy az ittas állapot miatt még az alvással „bajlódtak”:-). Ezért nem a legnagyobb létszámban de útnak is indultunk, nem utolsó sorban remek hangulatban. Camponánál buszra szállás, majd egy kis séta és már a Csepeli törzshelyen találtuk magunkat, ahol már néhányan vártak ránk. Már rotyogott a bográcsban a pörkölt és fogytak a hideg sörök. A több mint 3 óra beszélgetéssel, énekléssel telt, miközben elkészült a kiírás is, ami a sportörvény ellen készült. A Csepeliek részről a következő sor volt látható: „Törvényt hoztok ellenünk”, nálunk pedig a folytatása „Pedig a bűnözők köztük vannak”. Ezt nem is nagyon kommentálnám. Fél 5 körül indultunk be a stadionba, ahol gyors jegyváltás után kikerültek a drapik és már kezdődött is a mérkőzés. Ami jó hangulatban kezdődött, mind két fél szurkolásba lendült, majd az 5. percben a vezetést is megszereztük, de 10 percre rá már ismét egál volt a találkozó. A hangulatra ez után sem lehetett panasz, nem úgy a játékra, legalább is a részünkről nem sok minden történt, ennek „hála” fél óra után már a hazaiaknál volt az előny. A hátralévő negyed órában sok minden nem változott, így egy gólos hátránnyal mehettünk a pihenőre. Fordulás után épp hogy elkezdődött a meccs már 3-1-re vezettek a kék-pirosak. Ezt már kicsit csalódottan éltük meg de végül is a továbbiakban ugyanúgy szóltak a dalok, ahogy az első percekben! Csapatunk játékában nem sok elképzelés mutatkozott, míg ellenfelünk, akik a bent maradást tűzték ki célul meg kíméletlenül kihasználták a helyzetiket.
A találkozó vége előtt 20 perccel volt egy kis nézeteltérés két új játékosunkkal, amire a vezetőségünk is oda csődűlt és sok mindenért elhordtak minket. A végére már személy szerint úgy éreztem, hogy nekünk csak a szurkolás a dolgunk és kussoljunk el, ha szarul megy a csapatnak akkor se szóljunk bele semmibe…mondta ezt például két ember akit nem nagyon láttam mikor az alföldi csoportban több 100 kilométerre elmentünk a csapat után…vagy tavaly ősszel mikor még a kieső hely előtt tanyáztunk és akkor is a csapat mellett álltunk…de úgy néz ki nekünk csak a szurkolás a dolgunk. Reméljük ezt meg tudjuk beszélni mert eddig semmi gond nem volt a vezetőségünkkel. Közben néhány csepeli átjött mert azt hitték a helyiekkel megy a balhé ezt szerették volna megakadályozni, de természetesen semmi probléma nem alakult ki a két tábor között. Ez után kiszállingóztunk a találkozóról, de azért még volt szerencsénk látni a negyedik hazai gólt is…Visszamentünk a kocsmába, ahol a meccs után a csepeliekkel még 1-2 sört megittunk, majd a meccsről megmaradt füst is kocsmamókára került, aztán olyan fél9 táján elindultunk haza. Hát sajnos az út vagy másfélórára sikerült mivel, pont lekéstük a buszt is, de persze elszórakoztunk ez idő alatt. Összességében remek szezonkezdés volt, bár ezúttal a meccset nem venném bele, mert amennyire vártuk akkora csalódás volt ez most számunkra. A Csepelieknek meg köszönjük a meghívást az ebédet és az egész vendéglátást! A Kupaszereplésünk erre az idényre véget ért, de két hét múlva kezdődik a bajnoki rajt. OTT TALÁLKOZUNK!!!
|