Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : ÉRD - Kecskemét II 2-3

ÉRD - Kecskemét II 2-3

Az első fél órában dőlt el a mérkőzés, bár egy ,,kis" bírói támogatást is kaptak a vendégek...

Az elmúlt heti fiaskó után ismét egy nehéz mérkőzés következett a Kecskemét II ellen. A találkozó előtt másfélórával találkoztunk, majd 1-2 sör után útnak indultunk. Meccs kezdésre 10-en gyűltünk össze, majd a csapatok jövetelekor szurkolásba kezdtünk. Az összecsapás nyomban el is kezdődött, de elég hamar előnybe kerültek a vendégek, bár igen valószínű, hogy lesgólt értek el. Szurkolásunk, mit sem változott, de 5 perccel később, ismét megzörrent a hálónk. Ekkor már a lelkesedésünk is visszaesett, de azért nem adtuk fel…Szűk fél óra játékot kővetően egy 11-estől fosztottak meg minket, majd egy szöglet utáni öngóllal már 0-3 volt. Már több elégedetlen néző bekiabálását lehetet hallani, ami azért vajuk be igaz is lehet, bár ha a bíró nem működik közre, akkor lehet nem lett volna probléma. Viszont pár perc múlva egy szabadrúgásból szépítettünk ez némi reményre adott okot, így tovább buzdítottuk a fiúkat. Néhány perccel a félidő vége előtt nagy helyzetben Csizi pár centivel fejelt a kapu mellé, talán ha bemegy, akkor több esélyünk lett volna a második játékrészre. Fordulás után egyértelműen javult a játékunk, de ismét egy vendég játékos ért kézzel a labdához, de a bíró sípja ismét néma maradt…A félidő nagy részén buzdítottuk a srácokat, ez a végére egy szépítő találatra volt elég. Csak, hogy még rátegyen egy lapáttal a nap ,,hőse” sárgát adott Hegedűsnek mert ,,levette” a mezét…nem tudom ez bíró mit látott, mert csak felhajtotta…meg, ahogy fújta a meccset kissé undorító volt…A végén a játékosok kijöttek hozzánk, ekkor több dal is elhangzott nekik, majd haza fele vettük az irányt.

 

Érd – Kecskemét II 2-3 (1-3)

2009. Április 11. 16:30

NBIII Alföldi Csoport, 21. Forduló

Érd, 300 néző

Vezette: Csatári Tibor (Hegedűs A., Buzás B.)

 

Érd

Szabó G. - Nagy G., Horváth L., Jakab Á., Herczog Gy. - Gál L., Flórián Á., Csizmadia Z., Megyeri R. - Sárdi G., Károlyi R.

 

Kecskemét II

Fischer A. - Pelicic V., Visinka E., Urbán P., Borsos Cs. - Bagi I., Sándor L., Szilágyi K., Balog Sz. - Nagy A., Litsingi F.

 

Csere: Kádár Zs. (45.p.), Hegedűs Cs. (56.p.), Hajdú M. (77.p.) ill.: Máté G. (46.p.), Kiss L. 71.p.), Pénzverő B. (86.p.)

 

Gólszerzők: Károlyi R. (33.p.), Hegedűs Cs. (90.p.) ill.: Litsingi F. (6.p.), Balog Sz. (11.p.), Jakab Á./öngól/ (28.p.)

 

Sárga lap: Hegedűs Cs. (90.p.) ill.: Balog Sz (55.p.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal